Monokon született 1802-ben szeptember 19-én. Kisnemesi családból származott, Eperjesen tanult, később a sárospataki református kollégiumban. Édesapja nyomdokain a jogi pályát választotta és a hétszemélyes királyi táblán alkalmazták, mint gyakornokot. 1824-ben hazatért a Zemplénbe, ahol a sárospataki ügyészi hivatalig jutott.

Politikai pályafutását 1830-ban kezdte meg az ellenzék köreiben. A parasztság nyomorúságos helyzetét látván fogalmazódott meg benne, hogy az alsó néprétegek felemelésével megteremti az igazi polgári társadalmat Magyarországon. Bár ígéretesen indult karrierje 1831-ben sikkasztás vádjával diszkreditálták.

Szerencséjére több főrendi képviseletében részt vehetett az 1832/36-os országgyűlésen. Ezen kezdte meg az Országgyűlési Tudósítások megírását, melyben tájékoztatta az embereket a diéta eseményeiről. Bár minden lehetséges módszerrel próbálták ellehetetleníteni, kitartó munkájának köszönhetően végigvitte a lapot az országgyűlés négy évében és országos hírnévre tett szert.

Sikereivel még elszántabban próbálta bevonni a közvéleményt és az országgyűlés után a Pest vármegyei törvényhatóság munkájáról írt. A Törvényhatósági Tudósításokkal azonban törvényt sértett és perbe fogták. 1837-ben perbe fogták és három év börtönbüntetésre ítélték, melyet a hétszemélyes tábla még egy évvel megtoldott.
1840-ben végül amnesztiával szabadult és, hogy kordában tartsák felajánlottak egy szerkesztői állást. Azonban ez nem úgy sikerült, ahogy Metternich szerette volna, ugyanis a Pesti Hírlap az egyik legnépszerűbb lap lett Pest-Budán és az ellenzék legnagyobb szócsövévé vált.Vezércikkei nyomán kikristályosodott a liberálisok programja és népszerűsége tovább növekedett.

Miután elhagyta a Pesti Naplót lassan az Ellenzéki Párt vezéralakja lett. Az 1847/48-as diétán az alsóházi szövetség programját ő fogalmazta meg. A politikai viták során pedig rendre ő volt az egyik fő szószóló (főként az örökváltság, adózás és alkotmányozás ügyében. Az 1848-as párizsi forradalmat úgy használta ki, hogy a Habsburg Birodalom minden népének alkotmányt követelt, mellyel gerjesztette az egész birodalom szerte a forradalmi hangulatot. Ennek végeredményeképp Magyarországon V. Ferdinánd kinevezte az első felelős magyar kormányt, melynek pénzügyminiszteri tárcáját maga Kossuth Lajos töltötte be.

A Batthyány-kormányban nagyon fontos szerep volt az övé, ugyanis elkészítette Magyarország első önálló költségvetését, majd saját pénznemet vezetett be (Kossuth-bankó), mellyel a szabadságharc végéig finanszírozni lehetett a hadikiadásokat. Jelentős szerepe volt az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) létrehozásában és a Battyhány-kormány távozásával, valamint az OHB-ban betöltött fontos szerepével egyaránt érvényesíteni tudta akaratát mind a politikában mind a hadvezetésben.

Mindenre kiterjedő példás szervezői kézségében azonban voltak hibák is. Ilyen Henrik Dembinsky fővezéri kinevezése, Görgei Artúr mellőzése is. Legjelentősebb a Függetlenségi Nyilatkozat, mely azzal válaszolt az Olmützi alkotmányra, hogy detronizálta a Habsburg dinasztiát és átmeneti állapotként Kossuth, mint Magyarország kormányzója vezeti az országot a szabadságharc végéig.

A temesvári vereség (1849. augusztus 9.) után két nappal teljhatalmat ruházott Görgeire ő maga pedig elmenekült az országból Vidinbe. A szabadságharcból azt szűrte le, hogy a vereség a nemzetiségek és a magyarság ellentéte miatt történt meg és, hogy csak ezek együttes összefogásával sikerülhet a Kárpát-medencében legyőzni a Habsburgokat.

Emigrációjában végig a célja, hogy feltámassza a szabadságharc lángját, melyre 1859-ben került halvány remény; Piemont francia segítséggel megkezdte az olasz egység létrehozását és háborút indított a Habsburgok ellen. Ehhez létrehozta a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Párizsban és légiót szervezett az olasz egység megteremtésének segítéséhez. Végül csalódnia kellett, ugyanis III. Napóleon nem tervezte a Habsburg uralom megdöntését, így végül 1861-ben Olaszországba költözött.

A torinói évek alatt végignézte amint Deák feladja a passzív ellenállást és kompromisszumot köt, melyet a magyar nép szuverenitásának feladásaként értékelt. Aggályait a híres „Cassandra-levélben” fogalmazta meg, hogy megakadályozza a kiegyezést, de ez nem talált támogatókra.
Nimbuszát kétség kívül emelte, hogy mindvégig kitartott függetlenségi elvei mellett, egészen 1894-ben bekövetkező haláláig. Ennek hírét az egész ország keserűen fogadta, és bár Ferenc József nem engedélyezett neki dísztemetést, Csáktornyától a végső nyughelyéül szolgáló Kerepesi temetőig több, mint félmillió ember kísérte utolsó útjára.

Források:

http://tortenelemcikkek.hu/node/746
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/08465.htm
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1802_szeptember_19_kossuth_lajos_szuletese
(A honlapok utolsó letöltésének ideje: 2017. április 23.)